Történet és jövőkép

történetünk, értékeink és filozófiánk, jövőképünk és küldetésünk

Jövőképünk és küldetésünk

Jövőképünk

Célunk, hogy olyan emberek tanítsanak másokat, akik igazán emberek, vagyis, az Alkotó tökéletes képmását a lehető leg élethűbben tükrözik az élet minden területén, de főképp tanítói szolgálatukban.

Küldetésünk

Küldetésünknek tekintjük, hogy az oktatás területén tevékenykedő férfiakat és nőket ennek a célnak elérésben segítsük, akik folyamatosan formálódva, képesek lesznek ebben tanítványaikat is fejleszteni.

Értékeink és filozófiánk

Mindenek előtt fontosnak tartjuk Isten iránti és emberek közötti szeretetben és tiszteletben élni magán és üzleti területen egyaránt.

Istenfélelem

Meggyőződésünk, hogy Isten teremtette és tartja fenn a világmindenséget, és azt, hogy Ő tartja kezében az élet és halál döntő kérdéseit. Ezért fontosnak tartjuk Istent komolyan venni. Ehhez hozzá tartozik az alázat is.

Elégedettség

Meggyőződésünk, hogy csak az elégedettség talajára lehet maradandóan építkezni. Ezért fontosnak tartjuk megelégedni minden személyes és vállalati szintű adottsággal, korláttal, helyzettel és lehetőséggel. Ehhez hozzá tartozik mások értékelése is.

Tökéletesség

Meggyőződésünk, hogy az ember Isten tökéletes képmására lett teremtve, és erre a tökéletességre törekednie kell egy életen át. Ezért fontosnak tartjuk, az adott lehetőségekkel megelégedve, egy életen át tanulni és fejlődni. Ehhez hozzá tartozik a taníthatóság is.

Transzparencia

Meggyőződésünk, hogy csak az átlátható kapcsolatok működőképesek és gyümölcsözők. Ezért fontosnak tartjuk cégen belül és kívül mindenkivel az őszinte és transzparens együttműködést. Ehhez hozzá tartozik az igazságosság is.

Történetünk

Történetünk

Vállalkozásunk 1998-ban indult a dél-németországi Filderstadt-ban, Unternehmensberatung A. Seidel néven. Eleinte informatikai tanácsadással, szoftverfejlesztéssel és webdesign-al szolgáltuk ki ügyfeleinket. Később egyre fontosabb szerepet kapott a tanácsadás és az oktatás, már nem csak az informatikai, hanem a szervezetfejlesztési és az oktatástudomány területeken is. 2014-ben átkerült az egyéni vállalkozás székhelye Magyarországra, ahol 2018 szeptemberében megalakult a Seidel Oktatási Szolgáltató Kft., nemzetközi néven Seidel Educational Services Limited.

Rólunk

Szolgáltatásainkat első sorban oktatási intézmények és gazdasági vállalatok részére kínáljuk. Fő tevékenységeink: jellemfejlesztés pedagógusoknak, egyetemi és főiskolai előadóknak, trénereknek, oktatási intézmények vezetőinek, valamint tantestületek és a vállalati tanulás területén tevékenykedő munkatársak szakmai fejlesztése. Mindez igény szerint előadás, keynote, tréning vagy workshop formátumban elérhető.

Elérhetőség

H-6200 Kiskőrös, Postafiók 9
Telefon:  +36 70 4010190
E-mail:    iroda@seidel-kft.hu
©2019 Seidel Educational Services Ltd.

Search